udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Névmutató: Ilinca, Cecilia

2000. augusztus 25.

Aug. 19-én Klézse megint fortyogott a nemzeti türelmetlenségtől. A faluhoz vezető út csak úgy hemzsegett a rendőröktől. James Rosapepe amerikai nagykövet Klézsére látogatott, ahol ünnepi készültségben várták őt, a falu díszpolgárává avatták, húsz perces népi-nemzeti műsorral traktálták - románul és angol nyelven. A nagykövet a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségére bízta a klézsei látogatás megszervezését, s amikor a Szövetség két tagja: Ilinca Cecilia és Silvia Roca /a szervezet ügyvezető elnöke/, a két fiatal csángó-magyar hölgy is oda akart ülni az ünnepi asztalhoz, akkor Anisoara Rudei tanítónő kiragadta kezükből a széket, nem engedte, hogy leüljenek. Szólni sem hagyták őket. azzal fenyegetőztek, hogy "botrány lesz″, ha a két hölgy kinyitja a száját. Az amerikai vendégek jóformán még ki sem tették a lábukat Klézséről, a nacionalista túltengésben szenvedők Roca Silviát megverték. Anisoara Rudei tanítónő például ilyeneket nyilatkozott a Desteptareának: "Ez a két fiatal nő az MCSMSZ-től még csak nem is klézsei. Nem ismer sem minket, sem a problémáinkat... Őket senki sem hívta, és nincs szükség itt idegenre... Ők azt mondják, hogy Klézse lakosai be akarják vezetni a magyar nyelvet az iskolába, ami nem igaz. Egyetlen szülő sem akarja ezt. S a gyermekek szünetben sem beszélnek csángóul. Egyébként a csángó etnikai fikció.″ Felháborító ez a hazugság, hiszen a Bákó megyei prefektus által aláírt értesítés szerint Klézsén 24 iskolás gyermek számára kérték a magyar-anyanyelv tanításának bevezetését. - A nagykövetben fölmerülhetett a kérdés: egy csángó-magyarok lakta helységben miért nem ők, a csángó-magyarok a vezetők és a hangadók? /Zsehránszky István: Honnét annyi botrány? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 25./ A moldovai katolikusok elmagyarosítása hamisítványokkal és el nem fogadható eszközökkel zajlik, írta az Adevarul. /Távirati stílusban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 25./

2000. szeptember 15.

Polgárháborús hangulat robbant ki szept. 14-én Klézsén, amikor egy szakértői vegyes bizottság a helyszínen folytatott vizsgálatot a magyar oktatást kérvényező szülők körében. A Sántha Attila tanácsos (Oktatásügyi Minisztérium), Marian Bunghez Bákó megyei helyettes főtanfelügyelő, a prefektúra és a Kisebbségvédelmi Minisztérium képviselői alkotta testület megkezdte az anyanyelvű képzés beindításáért folyamodó személyek meghallgatását. Mintegy húsz szülő erősítette meg korábbi álláspontját. Délután húsz-huszonöt fős, erősen ittas csoport elállta a helyi iskolába igyekvő somoskai szülők útját. A randalírozókat Ioan Joca polgármester, Augustin Pascaru plébános, a PRN és a PUNR helyi szervezetének tagjai biztatták. Az iskola épületéből kilépő küldötteket a hőzöngők szitkokkal, kiabálásokkal fogadták; azt üvöltötték, hogy a községben mindenáron megakadályozzák a magyar képzés beindítását. Dumitru Nada, a Bákó megyei prefektúra igazgatója emellett szóban is arra ösztönözte a leitatott férfiakat, hogy álljanak ellen a "magyar betolakodóknak", a félelemtől reszkető hivatalosságokat pedig "Úgy kell nektek!" felkiáltással röhögte szembe. Ilinka Cecília, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége jogtanácsosa és Róka Szilvia, a szervezet alelnöke személygépkocsival akarta elhagyni a helyszínt, az autót azonban kis híján a benne ülőkkel együtt felborították a randalírozók. A felbíztatott klézseiek által nyomdafestéket nem tűrő kifejezésekkel illetett jogtanácsos lapunknak elmondta, jelentést készítenek a történtekről, és könnyen lehet, hogy jogorvoslattal élnek majd. A bizottság szept. 14-én este a szintén Bákó megyei Lészpeden folytatta a vizsgálatot, ahol a megfélemlítés hatására csupán ketten igényelték a magyar oktatást. Kötő József oktatásügyi államtitkár "erőszakos, fasiszta" megnyilvánulásnak nevezte a történteket. "Mélységesen elítélem az általam évekkel ezelőtt már átélthez hasonlatos atrocitást, amely ellen mindenképpen fellépünk. A 15 klézsei megerősítés mindenesetre elegendő a magyar oktatás beindításához" - fogalmazott az államtitkár. /Magyarellenes hőzöngés Klézsén. = Krónika (Kolozsvár), szept. 15./


lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék